Innovációs díjat kapott és a német középvállalatok TOP 100 listájára került a Frank Dental (Gmund, Bajorország)

Két héttel ezelőtt ő vezette a bajor Miesbach tartományi járás Gazdasági Díjának átadása alkalmából szervezett ünnepi rendezvényt, most pedig férjével, Arminnal együtt magas kitüntetést vehetett át Anja Frank. A gmundi székhelyű Frank Dental tevékenységét 2016-ban Innovációs Díjjal ismerték el, a cég ezzel a legjobb 100 német középvállalat közé került. A díjakat Ranga Yogeshwar televíziós műsorvezető, a tudományos újságírás elismert személyisége adta át a győzteseknek. Az esseni ünnepélyes díjátadás egyik szónoka Christian Wulff korábbi német államfő volt.

Armin Frank 2004-ben alapította vállalkozását, amely kis létszámú dolgozói gárdával több, mint 4000 különböző eszközt állít elő a fogászati ipar számára. A Frank Dental gmundi gyárában például olyan különleges fúrót készít, amelynek nincs versenytársa, és elsősorban az állcsontsebészek munkáját könnyíti meg. A bírálóbizottság ezen kívül elsősorban a vállalkozás ügyes értékesítési stratégiájára figyelt fel. Ahelyett, hogy külszolgálati munkatársakat küldene a fogorvosi rendelőkbe, a Frank Dental termékeit telefonmarketing segítségével és termékmappákkal értékesíti. „Ezzel nem csak időt takarítunk meg, hanem költséget is, mindkét fél számára”, magyarázza Armin Frank. A termékeket tesztelésre ingyen bocsátják az ügyfelek rendelkezésére, és utánrendeléskor a mennyiségi korlátot minimálisra csökkentik. A fiatal vállalkozás következetesen dolgozik azon, hogy az ágazat csúcsvállalatainak csoportjába kerüljön. Rengeteg időt fordítanak új termékek és eljárások fejlesztésére, ezekkel érik el teljes árbevételük háromnegyedét.

Az idén több mint 4000 vállalat pályázott az innovációs versenyben való részvételre, közülük 238 bizonyult méltónak arra, hogy – cégméret alapján csoportosítva – a TOP 100-ba kerülésért versenyre keljen. A Prof. Dr. Nikolaus Franke (Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem Vállalkozástudományi Tanszék) elnök által vezetett bírálóbizottság előtt a vállalkozásoknak öt értékelési kategóriában kellett kvalitásaikat bizonyítaniuk: „Innovációt támogató vállalati top-menedzsment”, „Vállalati innovációs klíma”, „Innovatív folyamatok és szervezet”, „Innovációmarketing/Külső orientáció” és „Innovációs sikerek”. A TOP 100 cég saját ágazatában a meghatározó vállalkozások közé tartozik. A vállalkozások közül 97 a német, 32 a világpiacon is vezető piaci szereplőnek számít.

Gmund, 2016. június 29.

Anja és Armin Frank Ranga Yogeshwar televíziós műsorvezetőtől (balra) vehette át az Innovációs Díjat.

Fotó:
KD Busch/compamedia

https://www.frank-dental.com

X